A teázás története
„Ha fázol, a tea felmelegít,
Ha meleged van, a tea felfrissít,
Ha letört vagy, a tea lelket önt beléd,
Ha zaklatott vagy, a tea nyugalmat ad.”
William Ewart Gladstone
A tea származásáról kínai és japán eredetű legendát is ismerünk. A két monda közös vonása, hogy a véletlennek tulajdonítják ennek a frissítő, különleges aromájú italnak a felfedezését. Időszámításunk előtt 2700 körül Sen-nung kínai császár egészségügyi okokból elrendelte az ivóvíz fogyasztás előtti forralását. A császár kertjében hatalmas üstökben forralták a vizet, és ebbe a vízbe sodorta a szél a tealeveleket. A császár megkóstolta és ízletesnek találta az italt, így megszületett a tea.
A japán legenda szerint Darma, a Buddha-követő szent olykor-olykor elszenderedett elmélkedés, imádkozás közben. Egy alkalommal bedühödött és kitépte szempilláit. Az ő kitépett pilláiból sarjadtak az első teacserjék. Azóta isszák a zen szerzetesek a teát annak érdekében, hogy elűzzék a fáradtságot.
A tea szó valószínűleg kínai eredetű, a híres teatartomány nevére, „Fokien mit Tscha”, utal. Régebbi tudományos neve (Camellia Thea Link) Georg J. Kamell, a morva jezsuita misszió manilai gyógyszerészének nevével kapcsolatos, aki 1639-ben a Fülöp-szigeteken gyűjtötte a növényt.
Az első biztos híreket a teáról az arab utazók 9. századi tudósításaiból kaphatjuk. Az egyik ilyen leírás beszámol egy „sakh” nevű növényről, amelyet a kínai városokban drágán árulnak, és amely főzve ital és orvosság is. Az arab Wahab és Abuseid látták a növényt Kínában és „Tsa” néven le is írták.
A tea élvezetének Kínából Európába történő meghonosodásáról szóló első beszámoló, 1550-ből egy perzsa kereskedőtől származik, aki ezt a növényt velenceieknek adta el. A tea és a teaivás fokozatosan terjedt egész Európában. Alvarez Semedo portugál jezsuita szerzetes 1633 körül Kínából küldött tudósításában már a tea elkészítésének módjairól és annak élvezetéről ír. A Gobdo vidéki Altyn Khán udvarából az orosz követ vitte az első mintát Moszkvába, mint a cárnak küldött ajándékot. Philibert Moris és John de Mauvellain Párizsban 1648-ban megírták az első értekezést a teáról. Az első jó botanikai leírást Marsigli-tól, az 1654-ben megjelent Novus Atlasban olvashatjuk.
Németországban a nordhauseni gyógyszertári jegyzékben, 1657-ben Liegnitz, 1664-ben Ulm, 1669-ben Lipcse, 1683-ban Drezda udvari gyógyszertárainak jegyzékében is szerepel már. Annak ellenére, hogy a Kelet-indiai Társaság 1660 körül már megkezdte a teabehozatalt Hollandiába és Angliába, 1664-ben a tea még ritka és drága áru. Ebben az időben Anglia királynője az angol Kelet-indiai Társaságtól évi 2 font (90 dkg) teát kapott ajándékba.
A növény ábrázolásával 1700-ban találkoztunk először Piso, Williem ten Rhyne és Brayne munkáiban. Linné, aki tudományos pontossággal először írta le a teacserjét, uppsalai kertje részére 1763-ban kapta az első növényt. Az angol gyarmati adminisztráció 1832-től Assamban igen nagy gondot fordított a teaültetvényekre. Az első nagyobb teaküldemény 1838-ban Kelet-Indiából érkezett Londonba: 456 font (207 kg) volt.
A teaivás Európában elsősorban a kontinens északi országaiban (Anglia, Hollandia, Oroszország stb.) vált népszerűvé. Hasonlóan terjedt Észak-Amerikában is, és itt a tea politikai vonatkozásai különösen jelentősek lettek: 1767 májusában az angol gyarmati kormányzóság felemelte a teaadót, és ez oda vezetett, hogy Bostonban egy 18000 fontsterling értékű teaszállítmányt a tengerbe dobtak (az eseményt bélyegen is ábrázolták). Sokak véleménye szerint ez volt a közvetlen indító oka a gyarmat anyaországtól való elszakadásának.